Nemeskeresztúr honlapja
Nemeskeresztúr honlapja
Menü
 
Térkép
 
Kapcsolódó oldalak
 
Tudakozók
 
Bertha Bulcsu
 
Facebook
Nemeskeresztúr

Reklámozd a saját oldaladat is
 
Keresztúr nevű települések
 
Bemutatkozás

Nemeskeresztúr

Községünk a Kemenesalja délkeleti csücskében a Marcal-medencében fekszik. Fekvése jónak mondható, a 84-es út a község mellett, a 8-as út 3 km-re van a falutól.

A település okleveles említése 1332-ből származik. Templomának titulusa: Szent Kereszt Felmagasztalása, 1772-ben épült az Árpád-kori templom helyén. A feudális korban kisnemesek lakták. 1704-ben Gróf Károlyi Sándor, Rákóczi fejedelem vezérlő tábornoka az akkor Németkeresztúrnak nevezett településről, mint a kuruc hadsereg dunántúli kiképző táborából bocsátotta ki a hadsereg szabályzatát és a katonai eskü szövegét. Jelenlegi nevét 1907-től viseli.

A község bel- és külterületén 5, a lakosság által állított kereszt, a Kossuth utcában Mária-szobor Jézussal, a községet két részre osztó patak partján Nepomuki Szent János szobra áll. A művelődési ház előtt a honfoglalás ezer éves évfordulójára az önkormányzat kopjafát helyezett el. A Kossuth utca végén található Bertha Bulcsu író nagyszüleinek háza, ahová sűrűn visszatért. Emlékét márványtábla örökíti meg. A Millennium évében emlékparkot és Szent István parkot avattunk.

Lakosságszáma jelenleg 353 fő. A település vasútállomással rendelkezik (naponta 23 vonat áll meg). A távolsági buszforgalom (Keszthely, Szombathely, Sopron, Sümeg, Celldömölk, Sárvár) átmegy a községen. A településen mobil postahivatal, könyvtár, művelődési ház, labdarúgó csapat és egy alapítvány működik. A faluban a kiskereskedelmi és vendéglátó szolgáltatásokat két élelmiszerüzlet, három gázcsere-telep, két italbolt, valamint a 84-es út melletti Ódor-fogadó, mint melegkonyhás vendéglátóhely biztosítja a lakosság és a betérő turisták számára.

Éghajlata mérsékelten hűvös, mérsékelten nedves. Infrastruktúra tekintetében vezetékes ivóvízzel, gázzal és digitális telefonnal rendelkezik. A szennyvizet az elkövetkezendő öt évben szeretnénk bevezetni.

Az önkormányzat szívesen támogatna minden helyben történő munkahely-teremtést a rendelkezésre álló eszközökkel (telek biztosítása...).

Az önkormányzat részére az igazgatási feladatokat a jánosházi Polgármesteri Hivatal látja el.

                                        (Forrás:Kemenesalja.hu)

 
Naptár
2023. Február
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Herczeg László: Nemeskeresztúr évszázadai

Bemutató 2011.06.04.

http://www.martinuskiado.hu/termekek/228/nemeskeresztur_evszazadai

 
Orvos kereső
 
Patika kereső
 
Testtömeg kalkulátor
 
Betegséglexikon
 
Kapcsolat

Hivatalos e-Mail:

nemeskeresztur.onkormanyzat@gmail.com

 

 

 

 

 

 
Számláló
Indulás: 2004-05-06
 

A legfrissebb információk az új Haikyuu!! movie-ról itt olvasható! Anime Odyssey!    *****    Ha neked is bejött az F-Zero 99, de túl sok nehézséget okoz, itt olvashatsz néhány tippet és trükköt, hogy jobban menjen    *****    A manga alapján a Migi to Dali ígérkezik a 2023 õszi szezon legrejtélyesebb animéjének. Érdemes lesz megnézni.    *****    Közel 20 év után visszatért az F-Zero sorozat. És micsoda visszatérés volt! Olvass róla itt.    *****    Mindenkinek kedvezõ árakkal, születési horoszkóp, párkapcsolati elemzés, gyermek és gyermektervezési horoszkóp! Kattints    *****    A Super Mario Bros. Movie az idei év egyik legjövedelmezõbb animációja. De vajon annyira jó is? Olvass róla itt.    *****    A Gran Turismo azon filmadaptációk közé tartozik, amit érdemes megnézni. Olvass róla a Gaming Haven-en!    *****    A most õsszel érkezõ Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai. ígéretes animének tûnik. A négy testvérrõl bemutatót itt olvashatsz.    *****    RITA-ORA.NET / Megnyílt Magyarország egyetlen Rita Ora rajongói oldala! Látogass el hozzánk és olvasd el a friss híreket    *****    Ismerd meg a Bakuten!!-t, olvasd el az 1. rész részletes elemzését! Késõbb további elemzések várhatók. Anime Odyssey!    *****    Találd meg álmaid otthonát! Simonyi ingatlan Debrecen Találd meg álmaid otthonát! Simonyi ingatlan Debrecen Álom otthon.    *****    Mivel a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru anime karakterei fiatal felnõttek, ezért a személyiségüket is mélyebben lehet elemezni.    *****    A Wave Race: Blue Storm egy nagyon jó nyári játék. És még több más játékról is olvashatsz: The Gaming Haven!    *****    Ha augusztus 19, akkor Haikyuu!!-nap! A közzétett bejelentésekrõl olvashatsz itt.    *****    Barbie(2023) - Barbie(2023) - Barbie(2023) Barbie(2023) Barbie(2023) Barbie(2023) Barbie(2023) Barbie(2023) Barbie(2023)    *****    A Wave Race 64 több mint 25 éve jelent meg, mégis jó minden nyáron játszani vele. Több más játékról is olvashatsz itt!    *****    Folyamatosan bõvülõ információk a Donkey Kong-tól a Super Mario Bros. Wonder-ig. Hungarian Super Mario Fan Club!    *****    Rózsaszínbe csomagolt társadalomkritika - Barbie(2023) - Rózsaszínbe csomagolt társadalomkritika - Barbie(2023)    *****    A Romeo no Aoi Sora egy csodálatos anime. Errõl és több más animérõl is olvashatsz. Anime Odyssey!    *****    Arikawa Hiro: A búcsúzó macska mellett több könyvrõl is olvashatsz recenziókat. Nézz szét a bõvülõ magánkönyvtáramban.